[ vissza ]Erdélyi lakodalmas töltött káposzta (4 főre)

Erdélyi lakodalmas töltött káposzta (4 főre) A savanyú káposztát 3 felé osztjuk. Az első 1/3 részt a vastagtalpú edénybe tesszük, majd a kockára vágott füstölt csülköt beborítjuk a második 1/3 rész apró káposztával. A csülök felét ledaráljuk, a másik felét kockára vágjuk.
A darált felét összekeverjük az előfőzött árpagyönggyel (borizs), ízesítjük: só, bors, vöröshagyma, őrölt kömény, pirospaprika. Ráütjük a tojás, így elkészítjük a töltelékeket.
A kockára vágott húsból pörköltet készítünk. Ezt azonban csak egy kicsit főzzük, majd a betöltött töltelékek közé kanalazzuk. Ekkor ráöntjük a tejszínt, amihez kevés tejfelt adunk, majd a harmadik 1/3 rész apró káposztával beborítjuk az egészet. Amikor már forr, a tüzet nagyon lassúra vesszük. Fedő alatt forraljuk, néha megmozgatva az edényt. Legjobb sütőben, fedő alatt vasedényben elkészíteni. A fehérbort a főzés vége felé, azaz kb. 1 óra elteltével adjuk hozzá. A csombort, és a friss kaprot a tálalás előtt tegyük rá. Tejfellel díszítsük ezt az igazán lakodalmas ínyencséget.

Hozzávalók
Savanyú káposzta 1,00 kg
Savanyú káposzta fejes 12 levél
Császár szalonna 0,20 kg
Füstölt csülök 0,60 kg
Sertés csülök 0,60 kg
Sertés köröm 2 db
Árpagyöngy 0,20 kg
Őrölt kömény csipetnyi
Pirospaprika 0,03 kg
0,02 gramm
Bors (törött) csipetnyi
Tejfel 0,30 liter
Tejszín 0,10 liter
Csombor 2 ágacska
Fokhagyma 3-4 gerezd
Egri Merlot 0,20 liter
Friss kapor 1 csomag
Vöröshagyma 2 fej
Tojás 1 db
Design & Programing
Cím: 2220 Vecsés, Bertalan u. 22. | Tel./fax.: 29/350-585 | Email: